Nem jó ómen jelen helyzetben tekintélyes nemzetközi lapokkal konfliktust keresni. Jelenleg ugyanis célszerű lenne a kormány alaposan megtépázott tekintélyén némileg javítani. Amikor a médiatörvény körül kialakult botrány egyre komolyabb problémát jelent, nem feltétlenü jó hír a The Economist szerkesztőségét magunkra haragítani. Márpedig a HírTV jobboldali kötődését ott is ismerik. Könnyű feltételezni, a külföldi sajtóval szemben is "keménykedni próbál" a hazai jobboldal. Biztos kell ez?
Öncenzúra mint fegyver?
A médiatörvény körüli vitában sokszor jeleztem: az öncenzúra jelenti az egyik fontos problémát. A felszínen a probléma csak annyi: Ha a hatóság kemény kézzel torol meg bizonyos cikkeket, akkor számos lap kerülni fogja a kényes témákat. Félnek tőle: túl drága lenne ilyesmivel foglalkozniuk. Csakhogy a probléma nem áll meg itt. Nem feltétlenül kell a médiahatóság túlzott keménysége az öncenzúra beindításához. A látszat igenis fontos.
Akkor mi is a baj a médiatörvénnyel?
Az eddigiek alapján a médiatörvényről sem jót, sem rosszat nem írtam. A törvény körüli hisztériáról annál többet. Most is ez a helyzet: Egy törvény akkor félemlíti meg a sajtó képviselőit, ha a sajtó képviselői félnek a törvénytől, ennek alkalmazásától, a törvény által hozott változástól. Azt pedig, hogy a törvény megjelenése nyomán megjelent a félelem nehéz lenne letagadni. Ez a félelem pedig önmagában is hat a sajtóra, a sajtószabadságra.
A szerző felelőssége
Ha egy kamionsofőr, egy orvos, egy rendőr végzi rosszul a dolgát, szembesülnie kell a következményekkel. Elvárható-e egy újságírótól is bizonyos szakmai szabályok betartása? Elvárható-e az, hogy egy súlyos szakmai hiba az ő megélhetését is veszélyeztesse? Könnyű érintettként a sajtószabadságra mutogatni és jelezni, mi bizony szeretnénk leírni azt is, amiben nem vagyunk biztosak. Csakhogy könnyű azt is mondani, hogy a sajtószabadság nem arról szól, hogy következmények nélkül szeghetünk meg szabályokat.
Veszélyben a sajtószabadság?
Sokakkal ellentétben úgy gondolom, hogy a válasz igen. De nem az új médiatörvény okán. Ha feltételezzük, hogy egy kormányzat lényegtelennek tartja az alkotmányosságnak, törvényességnek még a látszatát is, akkor felmerül a kérdés: Mi szükségük médiatörvényre? Mi szükségük médiahatóságra? Elegendő az újságírót tetszőleges vélt vagy valós okkal letartóztatni. Akad ilyenre is példa a nagyvilágban. És nem pusztán a kemény diktatúrákban.
Utolsó kommentek