Szabad Sajtó

Eltelt egy hét, s nem volt új post. Pedig nem mondhatnám azt, hogy "nem volt miről írni", a téma adja ugyanis magát, még akkor is, ha a médiatörvény körüli vita unalmassá vállt. Itthon beszélt Orbán Viktor, Egyipotomban pedig a hadsereg. Akad vita az oktatáspolitika körül, és akár a Való Világ szavazásai körül is. No és a Nokia is tett egy érdekes bejelentést. A téma az utcán hever. Csakhogy "mégsem illendő" szétoffolni a saját blogomat. S ha már ezt az apró megjegyzést megtettem, felvetettem egy érdekes kérdést is: Miről szabad, miről illendő írni?

Bár egy blog az mindig személyes műfaj, ha valaki azért figyeli a blogot, fizetett elő az RSSre, mert bizony a sajtószabadság, a szólásszabadság kérdése érdekli, akkor nyílván nem a Való Világ esményei kapcsán kíváncsi a véleményemre. Visszaélni az olvasó bizalmával pedig nem lenne szép dolog. Ez az amit egy blogon "nem szabad" megtenni. Éppen ezért nem illik például indokolatlanul cigánybűnözésről, érdemtelenül elérelépést kapó pedagógusokról, stb. beszélni, hiszen az olvasók között akad akit ez megbánthatna, pedig nem szolgált rá.

Sokféle negatív minősítés, általánosítás ellen megjelentek normák, megjelent "politikailag korrekt" fogalmazás iránti igény. Csakhogy egy idő után ez akár az indokolt vélemény szabad közlésének az útjában is állt. Az olvasó iránt érzett tisztelt sosem lehet az egyedüli tényező. Mert sok esetben igenis el kell mondani azt a véleményt, be kell számolni sok eseményről, összefüggésről, még akkor is, ha sok olvasó számára bántó lehet.

Divat ma akár blogok, akár cikkek esetében a helyesírásba, nyelvhelyességbe belekötni. Vagy éppen abba, hogy egy cikknek "nem így kéne kinézni", nem tanultam meg a helyes felépítését egy ilyen irománynak irodalomórán. És igenis tiszteljem meg az olvasót, hogy ne egy "fércmunkára" pazarolja az idejét.

A másik oldal azt mondja: Éppen azzal tisztelem meg az olvasót, hogy szerkesztetlen véleményt közlök, minden torzítás nélkül. Úgy, ahogy az megszületett. Megint mások azt mondják fontos, hogy az is megírja a véleményét aki esetleg nem tud helyesen írni, nem tud jól fogalmazni. Részben a véleménnyilvánítás szabadsága miatt, részben azért, mert máshoz érthet. Máshoz érthet, és más számára pont a szakértelme, világnézete okán az ő véleménye lenne fontos.

Nem leírni a véleményt, általánosítva arra gondolni "úgysem az értéket látja az olvasó a hibák miatt, minek írjak bármit is" pedig éppen olyan csúnya dolog, mint cigánybűnözésről, naplopó tanárról, stb. írni. Ha a tisztelet fontos szempont, akkor érdemes erre is gondolni.

De lépjünk túl az udvarias bevezetésen. Bár az udvariasság is a tisztelet egy formája, az olvasó joggal várja a gyomrost, és joggal sértődik meg a témát kerülgető cikk kapcsán. Mások úgy érezhetik, hogy a hallgatás, az udvariaskodás valamit sugallmaz. És bizony sértő, ha a blog nem mondja a szemünkbe a véleményt...

Nem szabad csoportokat sértegetni, ez talán helyes elvárásnak is tűnhet. Nem jó sem egy egyház híveit, sem egyes nemzetiségek tagjait megsérteni. De mi a sértés? Sokszor egy olyan vélemény amin pont a vita változtathatna, nem lenne jó hallgatni. Nem lenne jó hallgatni még akkor sem, ha a vélemény sokakat megbánt.

Kell-e keresztényi értékrend a médiába? Kell-e keresztényi értékrend az alkotmányba? Kényes vitatéma, ami kapcsán azonban mindkét fél kerülgeti a forró kását, mert ilyenről nem szabad írni. Nem szabad írni, mert mi van akkor ha az olvasó, néző, hallgató éppen katolikus hívő? Pedig le kell írni a véleményt még akkor is, ha sokak számára bántó is.

Ha azt mondom olyan keresztény egyházakat szeretnék látni, amik meg tudják szólítani az embreket, amik őszinték, korrektek, azzal bizony azt is mondom: Számoss egyház ma nem ilyen. Sőt, számos egyház által keltett negatív benyomás ma ezek ellen hat. Nagyon kemény kritika ez, hiszen azt is megkérdőjelezi: Hasznosak-e az ilyen egyházak a társadalom számára? Szabad-e őket támogatni, vagy inkább adóztatni kellene?

Ha ezt mondom, olyan őszinte egyházakat szeretnék látni, amik elérik, hogy az embereknek (legyenek hívől vagy ateisták) fontosabbak legyenek a keresztényi értékek, sokan saját választásuk alapján ezek mentén éljnek, akkor azt is mondom: Ma sokszor nem ilyen látok.

Ha pedig az ilyen egyházak a társadalom többségét képesek megszólítani, meggyőzni ezen értékek fontosságáról (még akkor is, ha nem mindenki tér meg), akkor a társadalom igényei emelik ezeket az értékeket a törvényekbe, médiába. Ezt nem célszerű erővel kényszeríteni.

Magyarországon, nagyon sok ember kereszténységről alkotott véleményét a Katolikus Egyházról alkott kép határozza meg. Ennek a képnek a sötétebb árnyalatairól pedig nem illik beszélni. Aki pedig mégis fel mer szólalni az egyház ellen, azt többnyire nem érdeklik azok a problémák amikről beszélni kellene. Így legyen szó az alkotmányról, a keresztényi értékek médiában való megjelenéséről vagy bármi másról: pont a lényegről nem beszélünk.

Arról, hogy egy "keresztény országban" miért nem tudja úgy megszólítani az embereket az egyház, hogy ezen értékek képviselete természetes legyen. Hogy a konzervatív oldal ezt a helyzetet fenntartani igyekezzék és ne kikényszeríteni próbálja. Hogy a katolikus egyháznak el kellene fogadni: Az értékrendjüket őszintéséggel terjeszthetik, de a hatalmi befolyásuk tűzzel, vassal, erővel való terjesztése felett végleg eljárt az idő.

A szabad választás alapja itt is az információ. Ha ennek érdekében kiegyensúlyozott tájékoztatásra kell törekedni, akkor bizony a katolikus egyház mondandója mellett a velük szemben felhozott ellenérveknek is teret kell adni. Ez pedig nagyon sok hívő embert sérthet a meggyőződésében. Ráadásul az egyházi kérdések (ezzel együtt a kritika) gyakoribb feszegetése a médiában nem feltétlenül jó az egyháznak.

Az egyház egyik legfontosabb értéke a szavahihetőssége lenne. Nem azért nem tudnak hatni az emberekre, mert nincs elég lehetőségük, hanem azért, mert nem élnek ezzel a lehetőséggel. Ha ugyanis egy hiteltelen egyház követelőzik, akkor nagyon hamar eléri, hogy az emberek ne legyenek kíváncsiak az egyház mondandójára.

A katolikus egyházhoz a világtörténelem legkeményebb, legkegyetlenebb önkényuralma párosul. Elég az inkvizícióra, ellenreformációra, stb. gondolni. A vagyonának jelentős részét a történelem során egyszerűen elvette, elrabolta másoktól, miközben embereket mészárolt le. Az, hogy a katolikus egyház az így szerzett többletvagyon elvesztésére hivatkozva kér / követel a többi egyháznál több támogatást ellenérzéseket szül.

Mind a többi keresztény egyház híveiben, mind a hazai zsidóságban, mind a történetre odafigyelő többi állampolgárra. Ha itt az egyház nem pénzt, és hatalmat követelne, hanem igyekezne hitelesen megszólítani az embereket, bízni a támogatásukban, akkor sokan jobban hallgatnának az egyház által közvetített értékekre.

Ez a követelőzés éppen úgy ássa alá az egyház hitelét mint a pedofil történetek, az egyház berkeiben való korrupció és más bűnügyek. Vagy éppen az a tény, hogy ezeket a bűnöket az egyház menti. Ugye, ha az egyház értékeiről beszélünk, de kiegyensúlyozottak vagyunk, akkor erről is kell beszélnünk. Nomeg a miértekről is. És miért menti?

Mert sok más egyházzal szemben, még mindig arról beszél, hogy a pap mennyire más jellegű mint a világi személy. Eredendően "szent", Isten képviselője. A szentségek, a szentek egyház általi kijelölése, a pápai tévedhetetlenség, mind ott van amellett, hogy ők különlegesnek érzik magukat. Ha a pap is csak ember, akkor ezer olyan dolog omlik össze ami a katolikus egyház meghatározó jellemzője.

Míg Jézus beszél egy bizonyos tálentumról, amit nem megőrizni, hanem befektetni kell, addig a katolikus egyház képviselői "félreteszik" ezt a tálentumot. Igen: Arról van szó, hogy a gyereknemzés révén ők is részesei lehetnek a teremtés művének. Ez az egyik tálentum amit félretesznek. Ezzel teszik párhuzamossá "különlegességük". Jézus az ember fiának nevezte magát, jelezte nem különleges, Isten mindenkit egyformán szeret. A katolikus papok különleges szerepet próbálnak teremteni maguk számára.

Jézus adókról szóló példabeszéde az állam és az egyház szétválasztásáról, az állami és egyházi törvények eltérő voltáról szól. Azért is fontos ez, mert a hit akkor őszinte, ha szabad választáson alapul. Hiteles az a cölibátusban élő pap ami az egyházi és a világi törvényeket úgy akarja összemosni, hogy az egyház elveire hivatkozva abortusztilalom bevezetését szorgalmazza?

Kinek érdeke az, hogy az egyház jobban aláássa a saját hitelét?

Ha ne adj ég, az a kép alakul ki az egyházról, hogy hazug, akkor sok emberben felmerül "miért is lenne Szent Péter" az aki a mennyeknek kapuját őrzi? A kulcs a bejutáshoz ugyanis a hit lenne. Az őszinte és igaz hit. Amit valóban Jézus tanítványai és az egyház lenne hivatott közvetíteni mindannyiunk felé. Ezt a feladatot, "szent kötelességet" valóban az egyházra hagyta Jézus, és nem az államra.

Nem a médiatörvény, az alkotmány feladata a keresztényi értékek képviseletéről gondoskodni, hanem az egyházé.

Csakhogy ahhoz, hogy az egyház ezeket az értékeket képviselje, terjessze, őszinteség és hitelesség kellene. Ez pedig információs monopólium, inkvizíció, könyvégetés nélkül csak akkor működik, ha az egyház az ellenérvekkel szemben fel tud mutatni valamit. Ha fel tudja mutatni, a múlt bűneit maga mögött hagyta, ha "meggyónja és megbánja" a bűneit.

Ez pedig nem egyszerű feladat: Mert le kell mondani arról a különleges státuszról, ami a katolikus egyházat sok más keresztény egyháztól megkülönböztette. Arról a különleges státuszról, amelyre az egyház oly sokszor hivatkozik. Arról a státuszról amelyik nevében évszázadok során "természetes volt", ha az inkvizítor, mint az egyház "bűntelen" képviselője egy "boszorkány" perverz módszerekkel való kínzása közben felizgult az csak a boszorkány bűne lehetett.

Mert sajnos ennek az értékrendnek az alapjait még ma is hordozza a katolikus egyház. Márpedig így nem nagyon lehet keresztényi értékeket terjeszteni.

Ha a kereszténység mint téma előkerül, és a kiegyensúlyozottság követelmény, akkor bizony ezek a vádak is újra és újra elő fognak kerülni a katolikus egyházzal szemben. Hogy ez jó-e (mivel a megtisztulást segíti) vagy rossz (mivel sok ártatlan embert is bánt), mindenki döntse el maga. E kérdésekben azonban a szerkesztőségeknek, újságíróknak, bloggereknek biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy maguk döntsék el akarnak-e ilyen témáról írni. Ezt nem jó, ha a parlament, a hatóság, vagy egyes politikai pártok akarják eldönteni helyettük.

Nagyon nehéz volt eldönteni meg akarom-e írni ez a postot. Meg szabad-e írnom ezt a postot? Inkább bántó, vagy inkább hasznos. Úgy gondolom, így az egy hét szünetre is akad már egy jó magyarázat.

Engedelmükkel ennek ellenére állást is foglalok: A keresztényi értékek terjesztésének az tenne jót, ha sok helyen tudatosítanák az emberekben, nem a katolikus egyház az egyetlen keresztény egyház. Akadnak olyan keresztény egyházak is, például az Evangélikus egyház, amik nem követeltek a többi keresztény egyházzal szemben többlet juttatást, amiknek nem voltak inkvizítoraik, amikhez nem köthető annyi mészárlás, ahol nem volt cölibátus, nincsenek a tálentumot elásó apácák.

Ha a médiában és a társadalomban a keresztényi értékek és a katolicizmus szétvállnak. Ha az emberek megszólítására törekvő egyházakról is van hír, és nem csak a hatalmat, befolyást, az ő ízlésük szerint hozott törvényeket követelő katolikus egyházról, és annak bűneiről olvashatunk.

A kiegyensúlyozott tájékoztatáshoz az őszinte vélemények, őszintén képviselt értékek hozzá tartoznak, az évezredes hazugságok erőltetése viszont a hívől számától függetlenül sem. Csakhogy nagyon nehéz abból hírt, cikket vagy bármi mást írni, hogy egy hiteles egyház hogyan is akarja elkerülni, hogy egy politikai kérdésben véleményt nyilvánítson. Pedig ez a távolmaradás az egyik legértékesebb vélemény.

ÉS azt hiszem ez utóbbi problémára még vissza kell térnünk.